Körülölel a lombos erdő, lábunk előtt a Balaton tükre csillog, a távolban a Tihanyi-félsziget kontúrja bontakozik ki – hazánk egyik legszebb tájegységének csodáit élvezhetjük itt, s a pazar látvány mellett a kert még a mediterrán vidékek varázslatos hangulatával is megajándékoz.

Aki balatoni nyaralót szeretne, annak bizony legtöbb esetben választania kell: vagy a vízparthoz közel telepedik meg, és lemond a környező táj lélegzetelállító szépségének látványáról, vagy a pompás kilátást választja, ám akkor nem lógathatja a lábát a teraszáról a tóba… Házigazdáink az északi part csodálatos panorámájú telkeit látva az utóbbi mellett döntöttek. Remek döntés volt… Erről a látványról bizony igazán vétek lenne lemondani, hiszen ha semmit sem csinál az ember, csupán beissza tekintetével az eléje tárulkozó tájat, már pihen, már eggyé válik a környező természettel. A tó vizét pedig csak főszezonban lehet maradéktalanul élvezni, míg a kilátásnak egész évben örvendhet mindenki.

S hogy a víz élménye szinte egész évben szolgálja az itt kikapcsolódni, szórakozni vágyó nagycsaládot – a valódi víziparadicsomot a tekintélyes méretű telken lehetett kialakítani. A kertbe szinte bekúszik az erdő – már a csodálatos, védett tájegység határán járunk –, és az őshonos magyar fafajtákból magán a telken is szép számmal akad. A szülők és három felnőtt gyerek családostól élvezi itt a szabadidő minden örömét – a vizet ugyanis behozták a kertbe, s ha éppen hideg a tó vize, vagy a fürdőzni vágyónak nincs kedve messzebb menni, úszhat egy jó nagyot a gyönyörű, kék mozaikkal burkolt 5×10 méteres, feszített tükrű medencében. Vagy éppen relaxálhat, ejtőzhet és a vízsugarakkal masszíroztathatja fáradt tagjait a csúcskategóriás masszázsmedencében, amelyet a Spatrend Kft. kínálatából választottak a régebbi, kisebb jakuzzi helyébe.

Hiszen nagy a család, és ebben az ötszemélyes, minden extrával, számtalan masszírozó funkcióval, víz alatti világítással és nyakzuhannyal is felszerelt kényeztető csudadarabban együtt is élvezhetik a víz nyújtotta felüdülés, kikapcsolódás örömeit. Hogy hűvösebb időben is öröm legyen a kinti fürdőzés, a medence közelébe kis, fedett fürdőházat építtettek balatonszőlősi mészkőből, mely rusztikus, kissé archaikus megjelenésével, boltíveivel a mediterrán vidékek hangulatát idézi fel. Nem idegen a tájtól, hisz a távolban csillogó víztükör, az északi part közismerten mediterrán jellegű klímája indokolja ezt a finom utalást a Földközi-tenger partjaira, és még az itáliai, görögországi nyaralások emlékét is felidézi. Külön élmény a környezet. A lejtős telken a kertet a házigazda ötlete alapján építették ki, lépcsősen, kőből és egzótafából épült támfalakkal, gazdagon zöldellő növényzettel, dúsan virágzó hazai és mediterrán származású fajták telepítésével.

A kővel, illetve a medencék körül nedvességtűrő egzótafával borított kerti terek kényelmet kínálnak és szemet gyönyörködtetnek egyszerre. Hozzátartozik a teljes komforthoz a formatervezett kerti zuhany, de ha fúj a szél, a fürdőházban is le lehet tusolni… Napimádóknak ott vannak a pihenőágyak, de aki inkább árnyékba vonulna, uzsonnázhat, olvasgathat a kerti pavilonban kora tavasztól késő őszig. A kőből-fából épített kerti sütögetőhely pedig nagy grillpartik, jóízű lakomák emlékét sejteti… Bármerre nézünk, van egy-egy hívogató sarok, élményt ígérő hely… Sorra kell próbálni mindet, nem is lehet könnyen választani: melyik csábítóbb, kellemesebb, honnan nézve szebb a kilátás? Van látni- és tennivaló elég, bármit választunk: felejthetetlen pillanatokban lehet részünk.