Víziparadicsom Építésztől hallottam a bölcs mondást: amikor otthont választunk, három dologra kell figyelni. Ez a három: a telek, a telek és a telek. Minden más ebből adódik. Házigazdáink is így gondolták – s a jól választott telken vidéki otthonuk valóságos földi édenkertté alakult. No persze, nem magától… Mintha egy különleges, természeti „bemutatóteremben” járnánk – a ház körül a kert a hazai és messzi tájak minden szépségét tárja elénk… Egyik oldalról sötétzöld fenyves, másik felől hívogató lombos erdő, középen mediterrán ciprusok illatoznak, és távol-keleti szigetek luxusszállodáit idéző vízi paradicsom gyönyörködteti a szemet. Vendéglátóink a családi ház helyének kiszemelt terület körül még néhány szomszédos telket is megvásároltak, így sikerült természet adta botanikus kertet varázsolni környezetükbe. Egy ekkora területre, a meglévő pompás növényzet szépségeinek kiaknázására szakember tudását kellett igénybe venni. A tervezéssel Tuba Pétert, a Tubakert vezetőjét bízták meg, aki a kivételes adottságokat figyelembe véve alakította a csodás környezetet. A meglévő fenyők és lombos fák alá az erdei aljnövényzetnek megfelelő fajtákat telepített, a középen lévő üres területet pedig a ház stílusához illő mediterrán paradicsommá alakította.



Mindennek megkoronázása pedig a nagyméretű fürdőtó lett, amelynek középső, 14×7 m-es részén 180 cm mély, biológiailag tisztított, vegyszermentes vízben lehet úszni. A mediterrán hangulatú háznak – mely enyhe lejtésű, tarka kúpos cseréppel fedett tetőszerkezetével, terméskővel gazdagított burkolatával illik szűkebb környezete, az égre nyúló, karcsú ciprusok, színesen pompázó virágok közé – nagyszerű kiegészítője a fedett szaletli, amit tavasztól őszig teljes értékű lakóterületként lehet használni. Vendéglátásra, kerti sütögetésre nem lehet ennél jobb helyet kitalálni – különösen, hogy a környező nagy vízfelület és a lejtős telekadottságokat kihasználó kis vízesések, romantikus csobogók a klímát is nagyon kellemessé teszik. Csupa meglepetés, csupa örömforrás, bármerre nézünk.



És akkor még nem beszéltünk az egész család kedvencéről, a SpaTrend Kft. által forgalmazott HotSpring, kaliforniai medencekollekcióból választott, tekintélyes méretű, 6 személyes HotSpring Summit masszázsmedencéről. Védett helyre, a szaletli közelében kialakított, romantikus támfallal határolt sarokba került, amit a víz fölé benyúló napozóteraszon keresztül lehet megközelíteni. Relaxálásra, felfrissülésre egyaránt remekül használható, hála a számtalan masszírozófunkciójának és különleges motomasszázsprogramjának, amely a gerinc két oldalát masszírozva nyújt felemelő érzést.



A sok különböző befúvófunkciónak és a nyakzuhanynak is köszönhetően ráadásul ez az egész testet kényeztető vízi masszázs a fáradt izmok lazítására, egészségmegőrzésre is kiváló lehetőség – és valódi luxus. Hozzájárul ehhez a masszázsbefúvók változatossága precíz elrendezésben, dinamikájuk szakszerű szabályozottsága és a magas szintű anyagminőség, valamint a tökéletes ergonómiai átgondoltság, mely praktikus és egyszerű kezelhetőséggel párosul. A medence egyben hihetetlen élményforrás is a 4 zónás, víz alatti, színes LED világításával – és egészen különleges látványt teremt a nyakpárna alatti világítás is. 30 °C körüli vízhőmérsékletével akár télen is használható egy jó, kiadós fürdőzésre. Persze nyáron sem megvetendő élmény a fürdőtó 21–22 °C-os vizéből úszás után belebújni egy kicsit melegedni – s ezt a meleg vizes pancsolást különösen a három kisgyerek élvezi felhőtlenül. Miközben a szülők is nyugodtak lehetnek házimunka, pihenés vagy sütögetés közben: a csemeték nem fáznak meg az egész napos pancsolás alatt, de remekül szórakoznak és edződnek. Igaz, munka is akad bőven, s ezt nemcsak a szakavatott kertész, hanem szórakozásképpen a háziak is szívesen végzik. A ház mögött „éléskamra”, azaz haszonkert búvik meg, ahol gyümölcsöt, fűszernövényt lehet szüretelni, hogy saját termésű eper, szamóca kerüljön a családi asztalra, és kicsik-nagyok örülhessenek a természet szépségének és ajándékainak a mindennapokban. S hogy milyen lehet itt egy hétvége? Kérem, tessék bekapcsolni a képzeletet!



.
  Örömök vízforrásaMinden földi adomány közül a kikapcsolódásra vágyónak a legcsodálatosabb ajándék a víz. Számtalan formában használható, éltet, gyógyít, pihentet, Legyen szabadvíz, folyó vagy tenger, legyen zuhany, fürdőmedence..
Jakuzzik álomáronÚj stratégiát dolgozott ki a világ legnagyobb masszázsmedence-gyártója, a Watkins: „Legyen mindenki számára elérhető a saját jakuzzi”. A cég a kiváló minőséget, a hibátlan alapanyagokat, a szabadalommal védett gyártási folyamatokat megtartva egy..
VíziparadicsomÉpítésztől hallottam a bölcs mondást: amikor otthont választunk, három dologra kell figyelni. Ez a három: a telek, a telek és a telek. Minden más ebből adódik. Házigazdáink is így gondolták – s a jól választott telken vidéki..
Wellness felsőfokon Ki jön szaunázni? – hangzik el a kérdés a társaságban, majd páran felemelik a kezüket és elvonulnak a wellnesshelyiségbe, míg a többiek a nappaliban maradnak meccset nézni, illetve...
 
 
   
spatrend - 2096 üröm, kőbánya út 16. - prémium minőségű masszázsmedencék, jakuzzik, wellness eszközök - minden jog fenntartva © - adatvédelem>>