Fényjátékok Amint fiatal házigazdáink megtapasztalták, hogy a testi-lelki kikapcsolódásnak és pihenésnek milyen hatékony módja a szaunázás, a pezsgőfürdőzés vagy a masszázskádban való üldögélés – akár baráti társasággal, akár családi körben –, azonnal bele is szerettek a szabadidő effajta eltöltésébe. Amíg azonban társasházi lakásban laktak, több időt kellett szánni a kedvtelésükre, hosszabb utat megtenni valamelyik uszodáig, spaközpontig. Ám miközben szorgalmasan látogatták a wellnesskikapcsolódással kecsegtető helyeket, elhatározták, hogy amint saját családi házba költöznek, föltétlenül teret szentelnek ennek a kényeztetési formának odahaza is. Nemsokára sikerült Buda egyik általuk kedvelt részében találni egy remek, házépítésre alkalmas telket, amelyen megvalósíthatták álmaik otthonát.
Házuk tervezgetése közben az is megfordult a fejükben, hogy esetleg kültéren építenek medencét, de osztottak-szoroztak, és kiderült, hogy amellett, hogy egy kerti medencének az építése és fenntartása többe kerül, mint amennyit rászánnának, nem is tudják eléggé kihasználni. Ha viszont a házban, beltérben létesítenek egy rekreációs egységet, azt az év minden napján, a nap bármely szakában használhatják. Minthogy a ház tervezésével megbízott Újj Viktor építész és Kogan-Szabó Sándor belsőépítész háromszintesre tervezték az épületet, szinte kézenfekvő volt, hogy a legalsó, garázsszinten kapjon helyet a wellnessrészleg.



Amikor pedig az is kiderült, hogy itt csaknem 40 négyzetméter áll rendelkezésre, eldöntötték, hogy nemcsak szaunát és ehhez tartozó pihenőt rendeznek be, hanem egy méretes masszázskádat is beépítenek, sőt egy ide tartozó zuhanyt és mellékhelyiséget szintén kialakíthatnak. Utóbbiak az alsó szinten berendezett vendégszobához is külön komfortot nyújtanak.
– Mi volt a házi wellness kialakításának koncepciója?
– Az egyik fővárosi, úgynevezett day spa-ban annyira megtetszett nekünk
a keleties hangulat, hogy elhatároztuk,
a mienknek is hasonló atmoszférát adunk, kezdve a sejtelmes világítástól, a kellemes barnák, diószínek használatán át a melegburkolatokig – mondják a tulajdonosok.



– Valóban kitüntetett szerep jutott a fényeknek…
– Fontos a megfelelő világítás, mert ez határozza meg az intim, bensőséges hangulatot. Olyannyira, hogy nem is alkalmaztunk általános világítást, helyette szinte csak helyi fényeket. Ezt a célt szolgálják a falfülkék is, amelyekben beépített, színváltó halogénlámpák üzemelnek. A mini italhűtőt is – amelyet a Lugas cég boltjában szereztünk be – egy nagyobb méretű falfülkébe állítottuk úgy, hogy a fülke felső traktusába váltakozó színű világítás került. Hasonló meggondolásból falba süllyesztett, üvegajtajú, üvegpolcos, törülközőket tároló szekrényt építtettünk, természetesen belső világítással. A különböző színű textileken jól érvényesül a fényjáték. Ugyanis
a színterápiát is fontosnak tartjuk! Ezért választottunk a SpaTrend Kft. kínálatából olyan masszázskádat, amelyiknek színterápiás funkciója is van.
– Milyen más szempontok kerültek még előtérbe?
– Fontos volt, hogy a kádban akár hatan-heten is kényelmesen elférjünk, s végül a hátmasszírozó funkció miatt döntöttünk az Aria Hot Spring medence mellett. Meggyőző volt a lehetőség is, hogy vásárlás előtt a helyszínen kipróbálhattuk a kiválasztott modellt. És ami föltette az i-re a pontot, az a szökőkútszerű csaptelep. Amellett, hogy látványa és csobogó hangja pihentet, az aláhulló vízsugár gyöngéden masszírozza a vállat.



– Mi a helyzet a szaunával?
– Szépsége mellett arra ugyanúgy
figyeltünk, hogy öt-hat ember számára is kényelmes legyen. Szintén a kényelmi szempontokat figyelembe véve adtunk „előszobát” a szaunának is. Igaz, hogy kicsi, de praktikus. Ugyanis a beépített, fölhajtható tetejű pad nem csupán ülőalkalmatosság, hanem lerakó is,
a fölötte lévő fogasokon pedig elférnek
a fürdőköpenyek vagy egyéb szükséges holmik. Egyébként annyira szeretjük
a szaunát, hogy a budaörsi Max Spa Centerben kettőt is beszereztünk,
és a második szinten lévő szülői háló mellé egy mini szaunát építtettünk, amely tetszés szerint állítva mindkét „műfajt”, azaz infrát és a finn változatot is tudja.

– A jó wellnessérzéshez tartozik az is, hogy milyen burkolaton járunk…
– Igen, a talpsimogató felület fontos része a spaélménynek. Csak ott használtunk hidegburkolatot, ahol az elkerülhetetlen volt, ebből pedig jó minőségűt választottunk a Decor Floor kínálatából. A masszázskád melletti pihenőteret az Ironwood víz- és páratűrő teakfa parkettájával, a kád előtti kilépőt pedig ennek a legellenállóbb változatával borítottuk.
– Essék szó a pihenőtér bútorairól is!
– A praktikum határozta meg a választásunkat, de a keleties hangulatot is fontosnak tartottuk. Így aztán
a MaxCity üzletházban a Lotus Home műrattan darabjai mellett kötöttünk ki. Ennek is a kanapéváltozatát választottuk, mert ez kényelmesebb felületet ad relaxáláshoz. Mert végül is a kellemes relaxálással tesszük föl a koronát a spaélményre – foglalják össze vendéglátóink a házi wellness berendezésének és örömeinek a történetét. Boldogok, mert a tervezők segítségével megvalósították saját ötleteiket, elképzeléseiket, így igazán a saját életvitelüknek, ízlésüknek megfelelő házban lakhatnak.



.
  Örömök vízforrásaMinden földi adomány közül a kikapcsolódásra vágyónak a legcsodálatosabb ajándék a víz. Számtalan formában használható, éltet, gyógyít, pihentet, Legyen szabadvíz, folyó vagy tenger, legyen zuhany, fürdőmedence..
Jakuzzik álomáronÚj stratégiát dolgozott ki a világ legnagyobb masszázsmedence-gyártója, a Watkins: „Legyen mindenki számára elérhető a saját jakuzzi”. A cég a kiváló minőséget, a hibátlan alapanyagokat, a szabadalommal védett gyártási folyamatokat megtartva egy..
VíziparadicsomÉpítésztől hallottam a bölcs mondást: amikor otthont választunk, három dologra kell figyelni. Ez a három: a telek, a telek és a telek. Minden más ebből adódik. Házigazdáink is így gondolták – s a jól választott telken vidéki..
Wellness felsőfokon Ki jön szaunázni? – hangzik el a kérdés a társaságban, majd páran felemelik a kezüket és elvonulnak a wellnesshelyiségbe, míg a többiek a nappaliban maradnak meccset nézni, illetve...
 
 
   
spatrend - 2096 üröm, kőbánya út 16. - prémium minőségű masszázsmedencék, jakuzzik, wellness eszközök - minden jog fenntartva © - adatvédelem>>